Hírlevél



HTML formátum?

Talizmánkő kereső

Hirdetés

Az angyalok létezése és feladataik a Biblia alapján II.rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Borchi   
2010. február 23. kedd, 13:52

Biblia_kereszt_galambAz angyalok részt vesznek az ember megváltásáért, felemelkedéséért folyó küzdelemben. Figyelemmel kísérik az eseményeket, folyamatosan tanulnak Istentől, végrehajtják kéréseit és segítenek az emberek védelmezésében.

Miként mutatja ezt be a Biblia?

Az angyalok figyelemmel kísérik a dualitás világában folyó küzdelmet

I.Kor. 4:9: „Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.”
(Az eredeti szövegben a látványosság szó helyén a theatron=színház, színpad szerepel, a világnak fordított szó: kozmosz)

Az angyalok is folyamatosan tanulják Isten bölcsességét

I.Pt. 1:12: „A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni. „

Ef. 3:9-10:” És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége.”

Az angyalok együtt érzőek a kételkedő emberek nyomorúságával szemben és osztoznak Istennel felénk irányuló szeretetében.

MennyLk. 15:10:” Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.”

Az angyalok részt vesznek az isteni kinyilatkoztatás közvetítésében

Dn.8:16: Dániel próféta emberi szavakban hallja Gábrielt

Zk. 4:1: „Majd visszatére az angyal, a ki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel.”

Jel. 1:1: „Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,”

Az angyalok őrzik, védelmezik az embereket a veszedelemtől, negatív támadásoktól

Zsolt. 91:11-12: „Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.”

Zsolt. 34:8: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.”

IV.Móz. 22:31-32: „És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá magát és arczra borula. Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem.”

ŐrangyalMinden embernek van személyes védőangyala

Mt.18:10: „Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját.”

Az angyalok ismerik az emberek életének minden mozzanatát

Préd. 5:6: „Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.”

Mt. 18:31: „Látván pedig az ő szolgatársai, a mik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, a mik történtek vala.”

Az angyalok végrehatják Istennek az Élet védelmében hozott ítéleteit

Jel. 7:1-3: „Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára. És láték más angyalt feljőni napkelet felől, a kinek kezében vala az élő Istennek pecséte; és nagy szóval kiálta a négy angyalnak, a kinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek, Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon.”

Jel. 15:6-8: „ És kijöve a templomból a hét angyal, a kinél a hét csapás vala, tiszta és fehér gyolcsba öltözve, és mellöknél arany övekkel körülövezve. És egy a négy lelkes állat közül ada a hét angyalnak hét aranypoharat, a mely az örökkön örökké élő Istennek haragjával teljes vala. És megtelék a templom füsttel az Isten dicsőségének és erejének miatta, és senki a templomba be nem mehet vala, mígnem a hét angyal hét csapása bevégeztetik.”

Jézus 2. eljöveteleAz angyalok mind elkísérik Jézust második eljövetelekor

Zak. 14:5/b:” Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.”

Júd. 1:14/b:” Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,”

Mt. 24:31: „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig”

Mt. 25:31: „Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.”

(Az idézetek a Károli féle Bibliából vannak)

A cikk előző része: itt

Share/Save/Bookmark
 

Mai angyalkártyád

Kérj egy angyali üzenetet a mai napra!

Végy egy mély levegőt, lazulj el, és gondolj a mai nap eseményeire, emberekre, akik fontosak Neked. Majd nyomd meg a gombot és figyeld a kártya Neked szóló üzenetét!

Húzz egy kártyát

Facebook

Angyalpont a Facebook-on
seo: kismamakonyvtar.hu | szuleteshete.hu | egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu