Hírlevél



HTML formátum?

Talizmánkő kereső

Hirdetés

A válás lélektana PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Telkes József   
2010. február 19. péntek, 13:37

veszekedő párA válás a házastársi kapcsolatok megszűnésének egyszerre több szinten zajló folyamata. Ennek fontosabb szintjei:

* Az érzelmi leválás, a másik „elengedése"
* A válás jogi aktusa
* A szülő-gyermek kapcsolat új szerepeinek kialakítása
* A vagyonmegosztás
* A korábbi társas kapcsolatok átrendeződése

 A válási folyamat kezdete

A válás nem egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amely látszólag a szándék megjelenésétől a válás utáni új életvitel kialakulásáig és megszilárdulásáig tart. Lélektani szempontból azonban korábban kezdődik a válás folyamata. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a „házasság ellen" szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni ennek a kapcsolatba, már „nem éri meg" számára az erőfeszítés, amit a kapcsolati problémák megoldásához kell. Úgy látja, hogy a másik nem partner abban, hogy közösen rendezzék a konfliktusaikat. Ez a döntés a korábbi kudarcokból következik. Nyilván sok sikertelen próbálkozáson túl vannak már, és nem látja a módját, hogy mit és hogyan lehetne még tenni. A házasságterápiának itt még komoly esélyei lehetnének. Legtöbbször azonban a válás folyamata beindul, és nem sokkal később megfogalmazódik a válás szándéka. Ezzel kezdetét veszi a

válásVálási krízis

Ekkor a kapcsolat már válságos helyzetben van. Ez a krízis nem vezet feltétlenül a váláshoz, szerencsés esetben a krízis kreatív megoldása a kapcsolat megújulásához vezet. A válási krízis másik lehetséges kimenetele a konzervált házasság. Ennek egyik formája az „üres héj" típusú házasság, amikor fenntartják a házasság formalitásait olyan módon, hogy a konfliktusokat elkerülik. Nem beszélnek arról, amit nem tudnak megoldani, úgy tesznek, mintha nem lenne. Idővel persze egyre több dologról nem beszélnek, ami azzal jár, hogy lemondanak a bensőséges kapcsolatról, a közös örömökről, arról, amiért a párkapcsolat megszületett. A konzervált házasság másik formája az „állóháború", amikor folyamatosan harcolnak egymás ellen, és a konfliktusok megoldása helyett csupán egymást hibáztatják és számonkérik. A fenti esetekben a házaspár nem azért marad együtt, mert házasságban akarnak élni, hanem mert elutasítják a válást.

A házasság minősége

Egy házasságot pszichológiai szempontból két fontos jellemzővel írhatunk le: a minőség és a stabilitás. A házasság minőségét a házasságon belüli pozitív és negatív tényezők aránya szabja meg:

1. A házasság előnyös oldalai: elégedettséget nyújtó tényezők, mint a kölcsönös tisztelet, elfogadás, megértés, szeretet, szexuális örömök, stb.
2. A házasság hátrányos tényezői: feszültségek, megoldatlan konfliktusok, csalódások, stb.

A házasság stabilitása

A párkapcsolaton kívüli tényezők határozzák meg.

1. A házasság fenntartását segítő külső nyomások, mint a válás esetén tapasztalható negatív környezeti reakciók, vagyis a külső elvárások, a válás utáni nehézségek, a kudarctól, magánytól való félelem, stb.
2. Más életformák vonzásai, esetleges új párkapcsolat, szexuális kalandok lehetőségei, stb.

Mindkét jellemzőnél az 1. és 2. csoportba sorolt tényezők aránya, illetve szubjektív mérlegelése után dől el, hogy milyennek érezzük a házasságunk minőségét, illetve stabilitását.

elvált szülők gyereke

Ezek alapján 4 lehetséges variáció áll elő:

Jó és stabil házasság


Elégedettség és erős kötődés jellemzi, a kapcsolati feszültségek szintje alacsony. Nincs jelentős vágy egy jobb alternatíva iránt. A válással szemben komoly akadályok (pl. erkölcsi) állnak fenn.

Jó, de instabil házasság

A házastársak elégedettek, de jelen vannak vonzó alternatívák is, pl. új szerelmi kapcsolat lehetősége. A válással szemben aggályok, fenntartások fogalmazódnak meg.

Rossz, de stabil házasság

Elégedetlenség, feszültségek, komoly megoldatlan konfliktusok jellemzi, valamint a vonzódás, érzelmek alacsony szintje. Nincs más elérhető alternatíva, vagy nem megvalósítható ez meg, pl. a válás útjában komoly akadályok vannak, pl. anyagi, erkölcsi.

Rossz és instabil házasság

A kapcsolatban mindkét fél elégedetlen, a problémákat nem tudják megoldani, ugyanakkor a házasságnak komoly alternatívája is jelen van, pl. új kapcsolat, vagy az agglegény életforma lehetősége és vonzása formájában. A válás nem ütközik fenntartásokba, a tágabb család visszatartó, segítő ereje nem érvényesül. Ez az állapot igen hamar váláshoz vezet.

A házassági tanácsadás

A kapcsolati válságok természetes részét képezik hosszú távon a házasságnak. Nagyon ritka az, hogy nincsenek időlegesen komoly problémák egy házasságban. Természetes része a párkapcsolat dinamikájának az, hogy mélypontok vannak. A fő kérdés az, hogy milyen színvonalon tudja a házaspár megoldani azokat a konfliktusokat, amelyek a kapcsolat válságához vezettek. Ez a felek konfliktusmegoldó készségétől és konfliktustűrő képességétől is függ. Ebben egy nagyon fontos tényező a kommunikáció minősége. A leggyakoribb probléma az szokott lenni, hogy a kommunikációt érzelmek, indulatok torzítják, megnehezítve az együttműködést, a kompromisszumkötést.

A házasságterápia lehetősége abban áll, hogy segít a felek tárgyalóképességének fenntartásában vagy kialakításában. Csökkenti a konfliktusokat, még akkor is, ha nem előzi meg a válást. A házassági tanácsadás nem a házasság intézményét „gyógyítja", hanem a benne élők segítésére szolgál. Az adott helyzetben az érintettek (beleértve a gyermeket, gyerekeket is) számára legjobb megoldást segít megkeresni és megvalósítani. Ez lehet a válás is. A segítséget nyújtó szakember szerepe semleges: a folyamat serkentésével és meggyorsításával azt a megoldást segíti elő, amely felé amúgy is halad a kapcsolat. Mindez abból a tapasztalatból fakad, hogy a házasságok fenntartása nem lehetséges külső segítséggel sem akkor, ha a benne élő felek nem rendelkeznek a párkapcsolati konfliktusok jövőbeli megoldásához szükséges akarattal, kitartással, energiával, és egyéb lelki tartalékokkal. Ez esetben a házasságterápia csak átmeneti megoldást hozna és csupán elodázná válást.

Bognár-Telkes A válás lélektanaA fenti összefoglalás Bognár-Telkes: A válás lélektana (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1986) c. műve alapján készült.

A könyv könyvesboltban nem kapható. Amennyiben venni szeretnél belőle, kattints ide!

Share/Save/Bookmark
 

Mai angyalkártyád

Kérj egy angyali üzenetet a mai napra!

Végy egy mély levegőt, lazulj el, és gondolj a mai nap eseményeire, emberekre, akik fontosak Neked. Majd nyomd meg a gombot és figyeld a kártya Neked szóló üzenetét!

Húzz egy kártyát

Facebook

Angyalpont a Facebook-on
seo: kismamakonyvtar.hu | szuleteshete.hu | egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu